Dori kézműves munkái

Röviden a nemezről

A nemezelés olyan kézműves tevékenység, amely manapság kevésbé ismert. Lényege, hogy állati szőrökből (főként a juh gyapját használják erre a célra), megfelelő eszközök felhasználásával különböző használati és esztétikai termékeket állítanak elő. Pócs Juditot idézve a nemez népszerűségéről: „A nemezelésről eléggé hiányosak az ismeretek. Az emberek többsége azt sem tudja, hogy a nemez textil, leginkább valami fémre szoktak gondolni, a nemez-lemez analógiájára. Elég gyakran hagyományőrző népművészeti ágnak titulálják….Magam elsősorban iparművésznek, nem népművésznek tartom magam.”

  Sajnos egyet kell értenem ezzel a kijelentéssel, hiszen én is csak ritkán találkozom olyan emberrel, akinek pontos fogalma van arról , hogy mi is az a nemez. Szerencsére Nagy Mari és Vidák István tevékenységének köszönhetően ismét előtérbe került ez a magyarsághoz tartozó művészeti ág. (Ők szervezték meg az első magyar nemezkészítő tanfolyamot is 1984-ben.) Igaz, még így kevesen ismerik, de a folyamatosan megjelenő újabb és újabb könyvek, valamint a tanfolyamok egyre többek érdeklődését és rajongását idézik elő.

A nemez története

  A nemezelés ősi mesterség, mely már az időszámításunk előtti időkben is jelen volt. Kialakulásának feltétele a juh megjelenése és háziasítása. Régészeti leletekből kiderült, hogy már Kr. e. VI. évezredben már tenyésztettek juhot. Ur városából került elő egy tábla, amelyen csigás és egyenes szarvú, gyapjas juhokat ábrázoltak. A Kárpát-medencében megjelenésük a Körös-kultúra idejére tehető. Az még nem tisztázott tény, hogy a gyapjas juh Mezopotámiából került-e a Kárpát- medencébe, vagy pedig fordítva, de az is lehet, hogy egymástól függetlenül jelent meg.

  Az ókorban a nemezkészítést csak Eurázsiában ismerték, más földrészeken ismereteink szerint nem gyakorolták. A legkorábbi írásos feljegyzések kínai, latin és görög nyelvűek, de ők is a turáni népektől, a szkítáktól és a hunoktól tanulták meg. A mezopotámiai ábrázolásokon érdekes megfigyelni, hogy nemezsüvegeket csak az uralkodók és istenek fején láthatunk, a közemberekén nem.

  Belső-Ázsiában Kr. e. III. évezredben már magas szinten művelték ezt a mesterséget. A kínai írások a Sárga-folyótól a Dunáig terjedő Szkíta Birodalmat a „nemez földjé”-nek nevezték. A mai Kína területén több europid holttestet is találtak, melyek körülbelül 3-4000 évesek lehetnek, és mindegyik díszes gyapjúruhában és nemezsüvegben volt eltemetve. A nemezt egyébként nem csak ruházkodásra használták, hanem díszítésként is. A sírkamrák falait és padlóját is beborították vele. Mágikus erőt tulajdonítottak neki, gyakran fontos kelléke volt a szertartásoknak.

A nemezkészítés magyar emlékei

  Mi, magyarok keleti származásúak vagyunk, így a többi pusztai pásztornéphez hasonlóan a mi történelmünk alakulásában is jelentős szerepe volt a nemeznek. Az ázsiai emberek tisztában vannak azzal, hogy a rokonaik vagyunk, tudják, hogy úgy éltünk, mint ők, csak mi nyugatabbra telepedtünk le. Az európaiaknak viszont, annak ellenére, hogy már régóta közéjük tartozunk, nyelvünk és kultúránk mégis idegen. Mivel a magyar nép is vándorló életmódot folytatott, fontos szerepe volt a nemezsátor készítésnek, ebből pedig következtethető, hogy nemeztakaróink is voltak.

  Honfoglaló őseink öltözetének nélkülözhetetlen része volt a nemezsüveg. A magyar süveg már a 900-as években is divatosnak számított, de fénykorát mégis az 1600-1700-as években élte. Az 1800-as években vesztette el népszerűségét, mikor megjelent a kalap. A fejfedő mellett jellegzetes magyar használati tárgy volt az izzasztó. Az izzasztó minden esetben nemezből készült, és a nyereg alá helyezték. Még ma is használják. De meg kell említenünk a szőrcsizmát, más néven botost, és a pásztorkalapot is.

Néhány juhfajta jellemzője

  Napjainkban Magyarországon a merinó birka aránya 99 százalékos, a maradék 1 százalék a rackát és a cigáját foglalja magába. Meglepő módon viszont a Kárpát-medencében Kr. e. VI-IV. évezredben racka típusú juhok éltek, a cikta és a cigája a 17. században, a merinó pedig csak a 18. században lett betelepítve.

  A legősibb juhfajta ezeken a területeken a racka. A racka a népvándorlás idején jelent meg hazánk területén. Egy ázsiakutató és nyelvész, Mándoki Kongur István szerint a racka tenyésztése körülbelül 200-300 évvel ezelőttre tehető, és a délről északra húzódó szerbekhez, más néven rácokhoz köthető. Ezeknek a juhoknak nem V alakban szétágazó, hanem vízszintes tengely körül csavarodott szarva volt. Valójában kettő racka fajtát különböztethetünk meg, a hortobágyit és a gyimesit. Ami mindkettőre jellemző, hogy igénytelen, a rideg állattartást igényli, egyáltalán nem kényes, ezért is maradt fenn egészen mostanáig. Gyakran még télen is kint hagyják őket a legelőkön, hiszen a legapróbb fűcsomókat is kiszedegetik a hó alól.

  A hortobágyi racka a már fent említett V alakú, dugóhúzószerűen csavarodó szarvat viselő ága ennek a juhfajtának. Gyapja durva tapintású, göndör. Legjellemzőbb színei a fekete és a fehér, de elvétve előfordulnak ezüstös szürke és barnás árnyalatok is. Érdekes, hogy a fekete színű gyapjú a juh idősebb korára szürkés árnyalatúvá válik.

  A gyimesi, más néven erdélyi racka gyapja valamivel finomabb. Szarva a kosok esetében csigás, az anyáknak viszont rövid és sarló alakú. Fehér színűek, leszámítva fejen és a lábakon előfordulható fekete vagy sötétbarna foltokat.

  A cigája szintén meglehetősen szívós fajtának számít, emiatt terjedt el a Kárpátokban és a Balkánon is. Mivel féldurva gyapjas fajta, hazánkban háttérbe szorították a finomabb gyapjúval rendelkező fajták. Bundája fehér színű, viszont a fején és a lábain fekete vagy barna. Születésükkor a bárányok feketék vagy barnák, és ahogy idősebbek lesznek, fokozatosan kifehérednek. Nagy ritkán előfordulnak fekete egyedek is.

  A ciktát körülbelül 200-300 ével ezelőtt német telepesek hozták be hazánk területére. Manapság már egyre ritkábban találkozhatunk vele. Testét durva, fürtös gyapjú fedi, a kosok szarva a merinóéhoz hasonlóan csavart. Pigmentfoltok előfordulhatnak az ajkakon, fejen és a füleken.

  A merinó Perzsiában (a mai Irán) volt honos. Ezt a fajtát nevezték aranygyapjas juhnak. Értékesnek számított finom gyapja miatt, így a görögökhöz is eljutott a híre, meg is szerezték a perzsáktól. Így jutott el a Pireneusi-félszigetre Itálián és Gallián keresztül. Itt, miután továbbnemesítették a spanyolok és a mórok, nemzeti értékükké vált. A 18. században jutott el az Osztrák-Magyar Monarchiába is, királyi ajándékozás eredményéül. Innentől kezdve aztán rohamosan elterjedt más európai államokban is. Dél- Amerikában, Dél-Afrikában és Új-Zélandon is megjelent a 19. században.

  A merinó megjelenése nagy hatással volt a magyar juhtartás alakulására, hiszen a korábbi, igénytelenebb fajtákkal szemben ezt rendszeresen kell takarmányozni, télen pedig istállóztatni. A merinó és a racka keresztezéséből származó állatokat a népnyelv birkának hívja, a juh szó viszont a rackát jelenti a magyar parasztság értelmezése szerint.

A gyapjú előkészítése

  A gyapjútermelő képesség fogalma azt jelenti, hogy bizonyos állatok olyan tulajdonsággal rendelkeznek, hogy szőrzetük nyírás után is többnyire együtt marad és ennek szálai alkalmasak fonalfonásra és nemezkészítésre. A juhon kívül gyapja van még az angóranyúlnak, kasmírkecskének, angórakecskének, jaknak, tevének és az alpakának. Mégis a birkagyapjú a kiemelkedő, mennyisége és minősége miatt.

  Különböző szőrtípusokat különböztethetünk meg. Vannak az úgynevezett fedőszőrök, ezek az állat pofáján, lábán találhatók. Ezek merevek, durvák, nehéz őket festeni és nemezelni. A birka szőrének nagy része pehelyszőr, mely vékony, nem rendelkezik velőállománnyal és göndör. A gyapjút finomsága szerint osztályokba szokták sorolni, német szabványok és módszerek szerint. Mikronban adják meg a finomság mértékét. A legfinomabbat A betűvel, a közepeset A/B,B, B/C-vel, a durvát pedig C, D, E-vel jelölik. A gyapjú finomsága nemcsak fajtáként, hanem testtájanként és nemenként is eltérő. Például egy fajtán belül más a kos, a tokjuh (ellés előtti anyabirka), az ürü (ivartalanított kos) és a bárány gyapjának minősége, finomsága.

  Felhasználás szempontjából is más-más elnevezést használnak. Megkülönböztethetünk fésűs, élő, dög, tímár, szűcs, ó és kóc minőségűt. A élő gyapjú a még élő állatról származik. Amely viszont a már élettelen állatról származik, nem alkalmas nemezelésre.

  A juhokat évente egyszer kell megnyírni. Ez az időszak tavaszra esik, általában április végétől május közepéig tart. Az adott évben született bárányok kivételt képeznek, ezeket augusztusban, vagy pedig a következő szezonban nyírják. A nyírás folyamata birkanyíró ollóval történik, és csak hozzáértő személy végezheti. Manapság egyre jobban elterjed a nyírógép használata, de ez sokkal veszélyesebb az állatra nézve, mint az olló. Sajnos sok balesetről hallani a gép használata során. Célszerű már a nyíráskor különválasztani az értékesebb és értéktelenebb, ürülékes, csimbókos részeket, így megkímélhetjük magunkat attól, hogy akkor kelljen válogatnunk, mikor már egy kupacban vannak a lenyírt és összegyűjtött gyapjak.

  Ha már rendelkezésünkre áll a felhasználni kívánt gyapjú, ki is kell mosni. Még mielőtt vízbe tennénk, célszerű kicsit megrázogatni, hogy a különböző szennyeződésektől meg tudjunk szabadulni. Ezután kádba vagy vödörbe helyezve megkezdhetjük a mosást. Langyos vizet használjunk. Körülbelül óránként lehet cserélni a vizet, egészen addig, amíg az tiszta nem lesz. A folyamatos csere során kezdetben még barnás, kellemetlen szagú folyadék van a még szennyezett gyapjú alatt. Majd ez fokozatosan tisztul, és a végén már színtelen, szagtalan lesz. A folyamat során bottal vagy egyéb erre a célra megfelelő eszközzel meg kell mozgatni az ázó gyapjút. Ezután mosószeres vízbe tesszük, megnyomkodjuk, kicsit dörzsöljük. Ebben a tisztítószeres vízben bent lehet hagyni több órára is, de ha egy napig áll benne, az sem baj. Ezután óvatosan ki kell nyomkodni belőle a vizet (nem szabad kicsavarni), és a napon folyamatosan forgatva kell megszárogatni. 

  Régebben, illetve bizonyos területeken még most is jellemző az úgynevezett patakban való mosás. Ez az jelenti, hogy kosárban vagy vászonzsákban a patak vízébe téve és mozgatva tisztítják meg a gyapjút. A folyamatos sodrás során a különböző szennyeződések kiáznak és a kosár vagy zsák „hézagjain” a patak vizébe kerülnek. Ez sokkal gyorsabb és egyszerűbb, mint a mosószeres változat, de sajnos nem mindenki számára elérhető.

  Ha kiszáradt a gyapjú, a kártolás következik. A kártolás azt a folyamatot jelenti, amelynek során különböző segédeszközöket használva a csomókat eltávolítjuk, a szálak pedig egy irányba kerülnek. Ez történhet a kezünkkel (eszköz nélkül), tépő mozdulatokkal, viszont hosszú távon fárasztó, és sajnos az így kártolt gyapjúból annyi mindent nem tudunk előállítani, vagy csak nagy szaktudással és gyakorlattal. De történhet úgynevezett körömpővel (speciális fésű) is. Két darabra van szükség, egy felső és egy alsó körömpőre. Az alsót a térdünkre helyezzük, rátesszünk egy kisebb adag gyapjút, majd a felső körömpőt végighúzzuk az alsón, óvatosan, hogy csak a fogai érjék egymást. Ilyen módon fésüljük simára a szőrt. Az alsót és a felsőt folyamatosan forgatni kell, egyszer az alsó van alul, a felső felül, majd fordítva: a felső alul, az alsó felül.

  A gyapjút kártológéppel is kártolhatjuk. Ennek során kártokkal (fémből készült tüskeszerű fogak) dolgoznak. Az ezekkel borított felületek különböző sebességgel mozognak. A kártok egymással szemben vannak. A lassabban mozgó felületbe beakadó gyapjú átkerül a gyorsabban mozgó felület kártjaiba. Így a szálak lazábbak lesznek, és párhuzamosan állnak egymással a folyamat végére. Ezt a módszert speciálisan kialakított műhelyben végzik a kártolómesterek. Ajánlatos őket nagyobb mennyiségű és mosott gyapjúval felkeresni.

  A gyapjút tisztítás után be is festhetjük, igény szerint. Színezhetjük őket festőnövényekkel de vehetünk ehhez való festékeket is. Ilyenkor viszont figyelni kell bizonyos szabályok betartására is. A különböző színek lerakódási ideje eltérő: általában először a fekete és a többi sötét szín, majd a világosabbak és végül a sárga. A vizet, amelybe a gyapjút megfestjük, nem szabad felforralni, végig forráspont alatt kell tartani, hiszen a forró víz hatására a gyapjú összenemezelődik, és használhatatlan lesz. A langyos vízben elkeverjük a kimért festéket, majd beletesszük a gyapjút, de nem szabad mozgatni, és a festővízbe ecetet kell tenni, így tartósabb színt kapunk.  A festés minőségét meghatározza a gyapjú minősége (fajta, nem, szálfinomság, ősszel vagy tavasszal nyírták-e az állatot) is. Ezzel a módszerrel nem csak a nyers gyapjút, hanem a már összenemezelt, kész alkotásainkat is befesthetjük.

A nemezelés technikái

  A nemezelésnek három alapvető technikáját különböztethetjünk meg. Az egyik a szappanos nemezelés. Ez azt jelenti, hogy az egymással párhuzamosan álló szálakat tetőcserépszerűen egymás mellé rakjuk, de úgy, hogy egy irányba nézzenek. Ha leraktuk az első réteget, következhet a második. Most 90 °-ban elfordítva tesszük rá a gyapjút. A harmadik réteget szintén 90 °-ban forgatjuk, és így tovább, attól függően, hogy milyen vastag anyagot szeretnénk kapni. Ezután lelocsoljuk szappanos vízzel, és óvatosan dörzsöljük, amíg össze nem áll a felület. Ha az egyik oldal sima, óvatosan átfordítjuk, és ismét finoman, de egyre erősödő körkörös mozdulatokkal simogatjuk. Mindenképp olyan helyen illetve felületen készítsük, ami nem ázik át, célszerű műanyag abroszt, nagyobb nylonzacskót vagy olyan anyagot tenni alá, ami nem ereszti át a vizet. A gyapjú simogatásakor rá lehet tenni egy függönydarabot (amit már nem használunk, és nem sajnálunk), ami segít abban, hogy a szálak ne csússzanak szét. Ha bambuszrolót vagy gyékényt teszünk alá, gyorsabban összetömörül. Ha már szilárd anyaggá álltak össze a rétegek, meleg majd hideg vízbe tesszük, óvatosan kicsavarjuk, majd bambuszrolóba vagy pedig gyékényszőnyegbe tekerjük, jó szorosan, összekötözzük, hogy ne csússzon szét, és körülbelül tíz percig gyúrjuk minden oldalról. Ezután vászonba csavarva is gyúrjuk, ugyanúgy minden oldalát, majd megszárítjuk. Ezzel a módszerrel nem csak nemezlapokat hozhatunk létre, hanem különböző alakú, üreges alkotásokat is (például kalapot, papucsot, dobozokat stb.). Magában a folyamatban annyi az eltérés, hogy sablont kell tenni a rétegek közé, a széleit jól össze kell dolgozni, majd ha összeállt, a megfelelő ponton kivágjuk, és kivesszük a sablont. Ezután szappanos vízzel kívül-belül simogatjuk, hogy stabilabb legyen, majd következhet a gyúrás. Ha a forma úgy kívánja, ki is lehet keményíteni.

  Létezik egy olyan technika is, ami nuno nemezelésnek neveznek. Ezt nem olyan régen kezdték el kifejleszteni és használni. Napjainkra viszont hatalmas népszerűségnek örvend. A gyapjúra természetes selymet tesznek, és így dolgozzák össze. Ez lehet viszkóz, sifon, organza, ponge vagy kínai selyem. A folyamat lépései egyébként megegyeznek a hagyományos nemezelés technikájával. A selyem és a gyapjú találkozásából egy egészen különleges, buggyos anyag keletkezik. Érdekes, hogy ha mintás selyemanyagot használunk, a minta átüt a gyapjún. Készíthetünk ilyen módon ruhákat, sálakat (sok ember bőre nem bírja a gyapjú tapintását, de így ez a kellemetlenség kiküszöbölhető), kézmelegítőket, dekorációs kellékeket, de a lehetőségek száma határtalan.

  A harmadik változat a tűnemezelés. Ehhez szükségünk van egy alátétre, de az egyszerű fürdőszivacs is megteszi, valamint nemezelőtűre. Három fajtája létezik, a vastag, közepes és vékony. A nemezelőtű körülbelül tíz centiméter hosszú tű, melyen a típusának megfelelő mérető tüskék vannak. Ha egy kisebb gyapjú kupacot veszünk a kezünkbe, rátesszük a szivacsra és a tűvel folyamatosan szurkáljuk, a gyapjú hamarosan összeáll tömör anyaggá. Lényegében ebből áll az egész. Ez egy nagyon jó technika, amellyel változatos alkotásokat hozhatunk létre. Készíthetünk képeket: a nemezalapra rátűzzük a mintát, a megfelelő színeket felhasználva, de különböző figurákat is: szobrokat, állatokat stb. Ez viszont már nagyobb odafigyelést és kézügyességet igényel.

  Remélem ezek alapján sikerült valamennyire átfogó képet adnom a nemezelés művészetéről, és talán egyre többen-és többen ismerik és szeretik meg. Végezetül szeretnék egy mongol jókívánsággal zárni:

„Te bárányok gyapjából való, tíz ujjal óvatosan készített, ezernyi vízcseppel meghintett, mezőn erős lovakkal görgetett, drága hazánk édes kincse, lyukadásig sose kopj, olyan legyél, mint az igaz erőd, fejér, mint a hó, erős, mint a selyem. Úgy legyen.”

Felhasznált irodalom

Árvai Anikó-Vetró Mihály: Nemezelés selyemre és gézre. Budapest, Cser Kiadó, 2010. 31 p.

Árvai Anikó- Vetró Mihály: Nemezművesség. Budapest, Cser Kiadó, 2012. p. 8-23.

Boronyák Rita: Interjú Pócs Judittal és Rittgasser Istvánnal. Kecskemét, 2007. szeptember 4. http://www.filmkultura.hu/regi/2007/articles/profiles/szelidszalakon.hu.html  [Letöltve: 2014. 02. 25.]

Gaál László: A gyapjú termelése és kezelése. Budapest, Mezőgazdasági Kiadó, 1964. 187 p.

Gazdáné Orosz Ella: A tű csodája. Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 2001. 168 p.

Gera Klára: Nemezelés. Budapest, Cser Kiadó, 2004. 31 p.

Hogyan kell nemezelni?  http://www.hogyankell.hu/Nemezelni  [letöltve: 2013. 11. 25.]

Imrehné Sebestyén Margit: A képzelet világa 1. : Rajz és vizuális kultúra. Celldömölk, Apáczai Kiadó, 2008. p. 148-149.

Kharade, Ellen: Gyors és ötletes nemezelés: Több. mint 30 divatos tárgy…  Praktika Könyvek. Budapest, Sanoma Budapest Kiadó Zrt., 2009. p. 6-18.

Kovácsné Bulkay Julianna: Nemezelés. In: Barkácsműhely. II. évfolyam 3. szám, Kisújszállás, Szalay Kft. Újhold Kiadó, 2010. 30 p.

Nagy Mari – Vidák István: Kazak szirmak (Szabott varrt nemezek). Kecskemét, Szerzők, 2003. 38 p.

Nagy  Mari – Vidák István: Nemezkészítés. Budapest, Planétás Kiadó, 1997. 102 p.

Nagy Mari – Vidák István: Nemezművészet:Hagyomány és újrafelfedezés. Kecskemét, Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesület, 2005. 255 p.

Nemez – Wikipédia    http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemez  [letöltve: 2013. 11. 21.]

Moras, Ingrid: Nemezelés tűvel: Kisállatok és divatos kiegészítők. Kaposvár, Holló és Társa, 2005. 30 p.

Péter Ferenc, Ramaszéder Károly: A gyapjú nemezelődése: A sorozat 25. kötete. Budapest, Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület, 1965. 182 p.

Pócs Judit: Szelíd szálakon. Kecskemét, 2004.

Varga Dóra: Nemezelés. Lazi Bt. 2005. 59 p.

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat